Ritkán beszélek róla. Csendesebb vagyok, mint ő. Az ő szavaival tudom magam leírni, az ő szemével képes vagyok látni magunkat. Csigaházban élek. Szorosan bebújva, hogy védjem magam minden külső hatástól.  Csendes most az éjszaka. Halkan szuszog az ágy egyik szélén. Talán már a szemei nincsenek bedagadva a sírástól. Mindig megbántom. Tapintatlan vagyok vele. Már kevesebbet… Tovább »

Forgolódtam az ágyamban. Nem hagyott nyugodni a gondolat. Már olyan távolinak tűnik mégis, ha a naptárra nézek, csak 10 nap telt el. Nem beszéltünk azóta. Fájdalmas törés ez mindkettőnknek. Számtalanszor pergettem már le mindent a fejemben. Mégis.. Fel alá mászkálok a szobámban, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Az íróasztalomon ég a lámpa. Egy papír és… Tovább »

Pörögnek a hetek és te már épülsz. Lassanként összeszeded darabokra tört lelked szilánkjaid. Kellő segítséggel pedig építed újra önmagadat. Könyörögtek nekem, hogy segítsek, de nem vagyok hajlandó segíteni. Én magam is építkezem. Én is próbálom magam összerakni. Én is egy mély zuhanásból próbálok felépülni. Mire mennél az én segítségemmel?  – Magdolna kedves, értse meg szüksége… Tovább »

Ülök az ágyad szélén. Az orromban mélyen érzem a fertőtlenítő és a hipó keverékének szagát. 3 napja ülök a fehér szobában. Te még alszol. Nézlek. Olyan nyugodt most az arcod. 3 nappal ezelőtt… Nem hittem volna, hogy én ezt is megélem veled. Hónapok óta nem beszéltünk. Nem számoltam pontosan.  Fekszel az ágyon és némán lélegzel…. Tovább »

Csak ültem a kávézó teraszán. Kavargattam a már hideg kávét, mert a gondolataimban mélyedve elfelejtettem inni. Csak kavargattam miközben vártam. Balázst is csak akkor vettem észre, amikor már leült velem szemben. Tekintetében egyszerre volt aggodalom és az “én megmondtam” gondolat.  – Hibázni emberi dolog, te szoktad mondani… – annyira tudtam mivel akarja kezdeni, így megspóroltam… Tovább »

Soha nem voltam az a nyugodt természet. Egy hurrikánhoz tudnám magam hasonlítani, ami hirtelen támad fel, lerombol pár perc alatt mindent, majd lenyugszik és eltűnik. Balázzsal is sokat kiabáltam, forgattam benne a kést és vágtam  fejéhez olyan dolgokat, amikkel nem lett volna szabad visszaélnem.  Tavasz van. Minden megújul, csak én érzem azt, hogy minden a… Tovább »

Bele kezdhettem volna a fejemben egy néma monológba, ami soha nem jutott volna el fülekig. Inkább a kimondást választottam. Vártam a kávézó teraszán. Lustán kavargattam a kávét és közben figyeltem a körülöttem rohanó embereket. Melegen sütött a tavaszi nap. Élveztem. Kellemes virágillat lengte be a macskakövekkel kirakott sétáló, eme eldugott kis részét. Szép idő volt… Tovább »

Kora tavaszi este és mi sétálunk a tóparton. Annyi minden köt minket ide. Csendesen battyogunk egymás mellett. Jó pár perce fogja a kezünket a néma csend. Mindketten mélyen a gondolatainkba merültünk. Némán jelez felém, hogy üljünk le egy padra, arra, ami már jó sok beszélgetésünket, mosolyunkat, könnyünket magába nyelte.  – Annyi minden megváltozott. A világ,… Tovább »

A lépcsőn ültem. Gyönyörű báli ruhám finoman simult a lábaimra, a hajamból már lógtak a laza tincsek. Fáradt voltam és elcsigázott. Bent a tömeg kacagott, szólt a báli zene. Ismerős illat lengett körbe, majd éreztem, ahogy leül mellém. Egy üres pohár volt a kezében. Az inge kicsit kigombolva. Nem rég még táncolt. – Éppen kerestelek, mert… Tovább »

Beléptem a konyhába. Éreztem a cigaretta füstöt. Nem akartam jönni, de a lábaim hoztak előre és mégis itt vagyok. Fájdalmas némaság. Nem köszöntem. Ő sem. Leültem vele szembe és levettem a kabátom. Vártam a monológot.  – Hibáztam… Annyi esélyt kaptam tőled, hogy helyre hozzam és egyszer sem éltem vele… Tessék, és itt van! Elteltek az… Tovább »