Esténként úgy járok a lakásban, mint egy szellem. Az otthonom tébolyodott szelleme vagyok, aki halkan suhan végig minden négyzetméteren. Álmatlan forgolódás helyett, mintha újra felfedezném közös otthonunk minden szegletét.
Nyugtalan vagyok. Forog az agyam, pergetem a film kockákat a fejemben oda és vissza. Ádámmal 5 éve vagyunk házasok és 13 éve fogjuk egymás kezét. Vagy fogtuk? Néha úgy érzem, hogy egy óriási szakadék áll köztünk.
Ádám egy fantasztikus férfi. Az a tipikus kategória, akiért minden nőnek megdobban a szíve, összeroskad a lába és a szája az egyik fülétől a másikig ér. Sokszor hallottam a bókokat, hogy milyen szerencsés vagyok, mert egy ilyen nagyszerű ember lett a társam. Én viszont mégsem éreztem soha, hogy akkora szerencsém lenne, mint ahogyan mondják. Mindig is reálisan tekintettem a kapcsolatunkra és azt hiszem pontosan egy reális lencsén keresztül szemléltem Ádámot is. Valahogy nem tudtam őt isteníteni, nem tudtam eszményi képként tekinteni rá. Minden jó tulajdonságát tudtam és szerettem mindig is, de valahogy soha nem aléltam el, amikor szembesítettek vele micsoda mázlim is van, hogy ő van mellettem.
Ne essen kétségbe senki, mert nem egy rideg, érzelem mentes nő vagyok, de már hamar megtanultam, hogy maga a szerelem egy nagyon kényes illúzió, ami hamar tova száll és ennek köszönhetően a párok nagy része szét is röppen. Mindig is azt gondoltam, hogy ha reálisan tekintek a férjemre, ha tudatos szerelemmel szeretem, akkor az lesz számunkra és számomra is a legjobb.
Kép forrása: pexels.com
Most még is azt érzem, hogy fuldoklom, hogy megfojt a saját boldogtalanságom, hogy földhöz láncol a kétségbeesés. Hetek óta erősödik bennem az érzés és azóta járom a lakást fel és alá. Életem párja erről mit sem tud, hiszen oly édesen alussza az igazak álmát, hogy észre sem veszi, ha én éppen nem vele együtt lélegzem az éjszakában, a közös ágyunkban.
Felidézek mindent, ami az elmúlt 13 évben történt. Sok mindenen mentünk keresztül. Ekkora idő nem telik el csak úgy eseménytelenül. Voltunk nagyon boldogok, nevettünk milliószor felhőtlenül, eljártuk a hitvesi táncot, rengeteg helyet bejártunk. Voltunk nagyon mélyen anyagilag és néztünk szembe a halállal háromszor. Igen, nagyon sok mindent megéltünk, amely valóban összekovácsol és összeforraszt két embert az idők során. Én még is azt érzem, hogy távolra sodródtunk. Azt hiszem, hogy valahol a lelke mélyén ő is így érez. Némák vagyunk, hiszen egy álom pár, egy frenetikus páros nem kerülhet kapcsolati válságba. Vagy pont az ilyen tökéletes párosok életében dúlnak a legnagyobb viharok?
– Lóg az orrod Eszter! Komolyan, lassan a kávédba pottyan. Mi történt? – Sára olyan ijedt kíváncsisággal méregetett, hogy nem tudtam tovább hallgatni.
– Azt hiszem el akarok válni!
Nem az én orrom esett a kávéba, hanem az ő kanala a saját kávés csészéjébe. Óriási hideg zuhanyként érte apró, ám de annál súlyosabb vallomásom. Sára csak nézett azokkal a nagy barna, őzgida szemeivel és láttam rajta, hogy megakadt benne minden lélegzet és szó. Én pedig kimerült tekintettel néztem rá és vártam. Nem tudtam többet mondani. Ennyi, amit mondhattam, ennyi volt, amit éreztem és érzek.
– Te most szórakozol? Nem értelek, neked…
– Nekem mi? Igen tudom, nekem tökéletes férjem és pompába illő életem van. Gondolj csak bele, ha valóban így lenne, akkor kimondtam volna azt, amit néhány másodperce mondtam? A tökéletesség képe mindig csalóka. A tökéletesség mögött sok titok megbújik, ami négy fal közé van szorítva. Senki nem kezdi el reklámozni óriás plakáton, hogy válságba került a társával, amiből úgy érzi már nem ketten együtt másznak ki, hanem külön külön. Vagy valamelyikük végleg megfullad…
Kép forrása: pexels.com
Vallanom kellett. Nem bírtam tovább. Az esték csak az enyémek. A lelkemmel és a gondolataimmal vagyok egyedül, de már nem elég. Ki kellett mondanom. Hangosan. Tudatosítani az érzéseimet. Azt hiszem el akarok válni. Azt hiszem fel akarok rúgni mindent, amit ketten együtt építettünk nehéz munka árán. Nem akarok már közös jövőt. Nem akarok közös gyereket. Igen, a gyerek. 13 év után is álompárként még mindig ketten vagyunk.
Mindketten gyermek pártiak és család centrikusak vagyunk, legalább is a béke időkben, randizásaink hajnalán még teljes mellszélességgel ezt vallottuk. Addig. Aztán a közös útra lépés után ez soha nem került szóba. Soha.
Visszafekszem, mert lassan hajnalodik. Titokban tartom az esti szeánszaimat. Minden reggel adom az üde és kipihent boldog feleséget. Reggel kezdődik a tökéletes élet, amely előtt én az éjszaka sötétjében suhanva azon gondolkodtam, hogy miként mehetünk tovább… hogy van e nekünk tovább.
Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás?
Gyere a facebook oldalra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: