1.0Karcolásokhttps://karcolasok.cafeblog.huDemetriahttps://karcolasok.cafeblog.hu/author/demetria/<p>Égszín kék tekintettel, hosszú szőke hajjal, mint egy fehér bőrű hercegnő lépett be az életembe. Elveszett voltam és összetört. Eltoltam magamtól. Nem akartam, hogy pótlék legyen. Maga a nyugalom, a finomság, kedvesség. Kellemes tavaszi nap volt, amikor először találkoztunk. Régen randevúztam már. Izgatottan készültem. Nem ismertem magamra, pedig voltak kapcsolataim. </p> [caption id="attachment_199" align="alignnone" width="600"]<img class="size-large wp-image-199" src="https://karcolasok.cafeblog.hu/files/2018/07/404876-600x400.jpg" alt="" width="600" height="400" /> Kép forrása: https://wall.alphacoders.com[/caption] <p>Átlagos randevú helyszínt, a tavas parkot választottam. Gondoltam egy kellemes séta tökéletes arra, hogy megismerjem ezt a törékeny teremtést. Intelligens, választékos beszéde magával ragadott. Finom kis úri hölgy, aki tökéletesen beleillett a családi miliőbe, amiből jöttem. Formás alak, ápolt kéz, hamvas bőr, virágillat. A mozdulatai lágyak voltak, de teljesen természetesek. Elbűvölt. Ki tudtam törni a sötét gondolatok börtönéből. <br />Flóra tőlem valamivel fiatalabb, nem versengő típus. Az a lány, akire első látásra mindenki azt mondta, hozzám illik. <strong>Játszom a szerepet, amit elvárnak tőlem. Játszom a boldog szerelmes férfit, akinek feje felett a nap mellett ott lebegnek a fekete felhők. Ő is érzi. Talán látja is őket, csak a létezésüket nem érti. </strong><br />Éjszakánként nézem őt, ahogyan alszik. Mit sem sejt, hogy én a legtöbbször ébren figyelem, vagy éppen gondolkodom. Az éjszakák az enyémek, a nappalok az övé. Így élek 3 hónapja. Idő kellett mire feloldódtam mellette, mire beletanultam a szerepembe. Minden kapcsolatban előjön a múlt, hogy ki, miből, mit tanult. Egyetlen apró mozaik darabot hagytam ki. Mélységesen hallgattam. <br /><br />- Melyik volt az a kapcsolatod, amiből a legtöbbet tanultál? - kérdezte zöldség pucolás közben. Házias. Szeretek vele főzni. <br /><br />- Hm... Nehéz megmondani.<strong> Mindegyik kapcsolatomból volt mit bőven levonjak tanulságként. A fő, hogy ne csak élvezzem azt, amit kapok, hanem amit nyújtani is tudok. Igyekezzek odafigyelni arra, hogy mutassam ki az érzelmeimet. </strong><br /><br />Rám emelte tekintetét. Én némán mosogattam. Nem néztem rá. Igyekeztem magamat nyugtatni, hogy talán ennyi válasz elég lesz neki. Becsaptam. Hazudtam, már megint. <br /><br />- Ennyi? Egy nő sem volt, aki mélyen megérintett volna? <br /><br />Kitalálható könnyen, hogy mi volt a válaszom. <strong>Annyira tökéletes lélek. Gondoltam megteremtem neki a tökéletes kapcsolatot, a tökéletes férfit. A valóságot pedig igyekszem eltakarni, leplezni. A boldog tudatlanságba burkoltam a kapcsolatunkat.</strong> Egészen addig a bizonyos délutánig, amikor bemutattam a szüleimnek. <br />Kézen fogva sétáltunk a macskaköves főtéren hazafelé. Pontosabban hozzám. Ez volt az első séta, amelyiken mindketten némák voltunk. Vártam az ítéletet, a bukás pillanatát, amikor is szembesítenek a bűneimmel, a sötét titkommal, ami görcsösen szorongatta a gyomrom. </p> [caption id="attachment_200" align="alignnone" width="600"]<img class="size-large wp-image-200" src="https://karcolasok.cafeblog.hu/files/2018/07/attractive-beautiful-female-207773-600x338.jpg" alt="" width="600" height="338" /> Kép forrása: pexels.com[/caption] <p><br />- Biztos nem az ismerősödet láttad az előbb? Olyan furcsa lett a hangod... és olyan meglepődött a tekinteted. <br /><br />- Biztos. Tudod, az ember néha képzelődik, néha lát olyan személyt, akiről azt hiszi, hogy ismeri, mert hasonlóak vonásai. <br /><br />- <strong>Ki volt az a hosszú fekete szoknyás nő?</strong> Három vagy négy asztallal ült odébb. Őt nézted? - a hangja most élesen pattant. Nem volt vádló, nem volt számon kérő, de éles volt. Elkapta az egyik fekete felhőm. <br /><br />Pár percig némán bandukoltunk tovább. Próbáltam összeszedni magam és a színjátékom darabjait, mert még próbáltam hinni abban, hogy még menthető a játékom. Két utcasarokkal arrébb viszont a csend sürgetett. Válaszolnom kellett. <br /><br />- Csupán a múltam egy darabja. Viharos darab, amit szeretnék szép emlékként megőrizni. A múlt héten megkérdezted melyik volt az a kapcsolatom, amiből a legtöbbet a tanultam. Ezzel a nővel volt. Nyugodj meg, nem a szerelmi viszonyunkból tanultam sokat. Az már régen volt. Poros és kopott sztori. <br /><br />A fekete szoknyás nő és a szőke tündérlány. Két nő. Két személyiség. Egy a közös bennük. Mindkettőnek hazudtam. Vártam a vádló szavakat, a számon kérő mondatokat, de mint minden finom úri hölgy, méltósággal kezelte a helyzetet. Kihúzott háta, emelt tekintete, ragyogóan kék szeme még most, ebben a helyzetben is nyugalmat árasztott. Nem rogyott össze a hazugságom és a fekete felhők súlya alatt.  Egy kedves mosollyal is megajándékozott. Finoman, mintha bátorítani akart volna, szorította meg apró kezeivel a kezem. Éreztem a meleg bőrét, amiből áradt a szeretet, a törődés. <br /><br />- Balázs... Semmi gond! Elmúlik! Gyászolj csak! <br /><br /><strong>Ő Flóra. A tündérlány, aki először tanúsított felém a fekete szoknyás nővel szemben megértést. Flóra, a megtestesült ártatlan hercegnő, aki az ördöggel sétált a macskaköves főtéren. </strong></p>rich