Gyalogból királynő

Tudod, azt mondják, hogy óriási bátorság kell ahhoz, hogy valaki felvállalja a lelkét minden sötét mocskával együtt. Én is pontosan ugyanezt teszem. Egyszerre vagy fényes ékkő és mocskos emlékkép. Keveredik a kettő, s talán pontosan ezért szerettelek téged.
Számtalanszor dobtál a földre, tapostál belém, hagytál feküdni a sárban. Nem érdekelt, hogyan zúdul rám minden, hogy elbírom e. Viszont, ha más taszított a mélyre, akkor egyetlen rántással képes voltál a felszínre hozni, hogy újra levegőhöz jussak, hogy újra életre keljek. Egyszerre vagy képes éltetni és megölni. Számtalanszor haltam bele a kapcsolatunkba.

Kép forrása: pexels.com

Bámultam a sötét plafont, miközben patakokban folyt a könnyem és szorított a gyomrom. Máskor szárnyaltam, mint egy boldog kismadár a napsütésben. Voltam szárnyaszegett és végtelenül szabad. Hihetetlen, hogy egy ember ilyen kettőséggel legyen jelen valakinek az életében. Meg kellett tanuljak melletted mindent. Más ezt több emberen keresztül tanulja meg. Te pedig megtanítottál mindenre. Megtanítottad, hogyan szeressek okosan, kezeljem a féktelen dühömet, hogyan legyek diplomatikus, hogyan tudok valakit a leggyengébb pontján bántani, mikor kell bosszút álljak. Megtanítottad, hogyan bocsássak meg, hogyan ne fulladjak bele a saját lelki viharomba. Megmutattad hogyan építsek falakat, hogyan védjem meg magam, kiket engedjek be az életembe és kiket zárjak ki. Megtanítottál erősnek lenni.

A sakkban a gyalogra mondják azt, hogy eldobható és feláldozható bármikor. Gyalog voltam én is. Hiszen eldobtál, feláldoztál, semmibe vettél, mert úgy voltál vele, hogy nem érek annyit, hogy védelemre szoruljak. Pedig a gyalogból bármi lehet, ha ugyanis végig verekedi magát az úton, akkor akár ő lehet a királynő. Én végig szenvedtem magam a kijelölt úton és bár hosszú volt, mégis én lettem a királynő. A királynő, aki egykor oly jelentéktelen volt, most bármikor mattot adhat neked. Soha nem tudhatod, hogy meddig állok csendesen a helyemen, s mikor indulok el, hogy neked, a királynak sakk mattot adjak. 

Szeretlek, de szeretném, ha végre én lennék a nyeregben és te félnél tőlem. Hiszen ne feledd, hogy sokat tudok. A hallgatásom csak a saját lelkiismeretemen múlik és azon, hogy mennyire van bennem tisztelet irántad és kettőnk iránt. Minden rajtam múlik.
Milyen érdekesek az emberi kapcsolatok igaz? Szeretjük egymást, de folyamatosan hatalmi játszmákba keveredünk. Felül akarunk kerekedni a másikon, miközben folyton az egyenlőséget, az egyenrangúságot hajkurásszuk. Minket talán mindig ez éltetet, hogy játszmázunk, talán soha nem vettük komolyan. A játszma az játszma volt, a szeretet, a kötődés, a bizalom pedig véresen komoly. Talán mindig is tudtuk mi az, ami fontos és mi az, ami nem. Én viszont még mindig győzni akarok, egyszer végre én akarlak legyőzni téged, hogy bizonyítsak, jó tanítvány voltam.

Kép forrása: pexels.com

Mit mondhatnék? Nem egy összeszedett anekdota, de ha te ezt valaha is elolvasod, akkor tudni fogod, hogy mi a lényeg, s hogy mennyire is szerettelek. Tudni fogod, hogy van, amit soha nem fogok elfelejteni, mert belém égett. A lelkemre hegesedett örökre. Amibe egykor majdnem belepusztultam, most büszkén viselem, mert megmutatja, hogy valamit túl éltem. Túléltelek téged, túléltem kettőnket!

Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás? 

Gyere a facebook oldalra!