A lelkem mélyéről mesélek

Egyedül vagyok. Hosszú idő után végre megint egyedül vagyok. Most érzem csak igazán, hogy mennyire vágytam már erre. Önmagammal lenni és kicsit beszélgetni. Rendezni a gondolataimat, az érzéseimet, önmagamat. Nyílván megfordult már a fejedben, hogy miért is kezdtem bele ebbe az egészbe. Miért döntöttem úgy, hogy bár megmásítva a történetet, közben elrejtve az igazságot, mesélek. 

Nem azért csinálom, hogy fájdalmat okozzak, nem azért teszem, mert nem tudlak elengedni, s nem is azért, mert egy görbe tükröt akarok eléd tartani. Azét teszem, mert valahogyan pontot kellett tegyek a végére. Befejező akkordot adni nekünk. Semmilyen hátsó szándék nem vezérelt. Meg szeretném mutatni másoknak, hogy volt egyszer egy szép fejezet, voltunk mi és, hogy ha ugyanabban a csónakban eveznek, akkor tudják, hogy előttük ült már benne valaki. Evezett ugyanazon a vízen, kapaszkodott ugyanúgy a rázós részeknél, félt a sötét kanyarokban és sütkérezett a ragyogó napfényben. Tudniuk kell másoknak, akik a helyünkbe léptek, hogy mi is bejártuk ugyanazt az utat. Van vége és ki lehet szállni a hajóból élve. 

Kép forrása:pexels.com

Egy percig sem gondoltam azt, hogy nélküled nincs tovább élet. Tudtam, hogy van. Azt is nagyon jól tudtam, hogy veled nehezebb, mint nélküled. Ragaszkodtam mégis. Miért is ne tettem volna? Szerettelek és szeretlek most is. Csupán mert már semmi közünk nincsen egymáshoz, még nem kell kötelezően utálnom téged, átkoznom a döntéseimet vagy vádolnom magamat.  Arról szólt a nagy része, hogy beleivódtál az életembe, a mindennapjaimba és féltem az ürességtől. Az ürességtől, ami igazából nem létezik. Senki után nem marad űr. Mindenki hagy maga után valamit. 
Bízom benne, hogy nagyon boldog ember vagy. Próbállak néha még elképzelni, hogy mosolygsz, örülsz, aggódsz, töprengsz úgy, ahogyan csak te tudsz. Azon nem gondolkodom, hogy te gondolsz e rám. Nyílván voltak pillanatok, amikor pár percre eszedbe jutottam. De, mint minden pillanat az is bizonyosan hamar elmúlt. Nem kavart fel. 

Nyugodt vagyok. Boldog. Teljes az életem, még akkor is, ha sokszor úgy érzem, vannak még hiányzó részek. Természetesen mindennek eljön majd a maga ideje. Megtaláltam a férfit, aki szeret, aki mellett nő lehetek. Megtaláltam azt, aki elfogadja a múltam, elfogadja a jelenem és boldogan jönne velem együtt a jövőben is. Szabad lehetek. Megvan az a tér, amire szükségem van ahhoz, hogy jól működjek az életben. Sikerült elfogadnom téged, hogy amíg élek az életem része leszel. Nem tudlak kitörölni, ahogyan te sem engem. Remélem ezt neked is sikerült elfogadnod. A múltat nem lehet kitörölni csupán elfogadni. Attól, hogy nem veszünk tudomást róla, még megtörtént, volt és egykor nagyon is létezett. 

Kép forrása: pexels.com

Balázs, szeretném, ha tudnád, hogy az életben meghozott döntéseinknek súlya van és akár nagyon nagy árat fizethetünk érte. Remélem megtanultad, hogy a magunk mögött becsapott ajtó soha nem nyílik ki többé. Az általunk okozott sebek hagyhatnak heget maguk után. A szeretet sosem múlik el, csak csitul és takaréklángon ég tovább. Remélem megtanultad, hogy nem baj, ha kötődsz, ha valami igazán különleges az életedben. Bízom abban is, hogy tudod, egy embert, akit egykor szerettél nem tagadhatsz meg, csak mert ezt kívánják tőled! Ne menj el senki mellett idegenként, mintha soha nem lett volna hozzá közöd. Minden hibád, amit vele szemben elkövettél, eltörpül, majd e mellett. Legalább köszönj! Ismerd el, hogy ismered! 
Nem mondom, hogy ne hibázz, mert fogsz, de akkor tudj kérni bocsánatot és mindig mond meg igazat! Add meg másoknak azt, amit nekem nem! 

Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás? 

Gyere a facebook oldalra!