Szeretném elmondani neked

Nekem fáj a legjobban. Hallgatok róla, pedig lehet jobban üvöltök belül, mint te. El akarom mondani neked, de nagyon gyáva vagyok hozzá. Te mindig ezt mondogatod. 

” Tudod Balázs, olyan jó lenne, ha az emberekbe több bátorság szorulna. Elmondani egymásnak az igazat, azt, amit megérdemlünk. Megcsaltalak, nem szeretlek, mást szeretek, másra vágyom, nekem is fáj, én is sajnálom, szeretlek, ne haragudj rám. Miért? Miért hallgatunk ezekről? Miért vagyunk gyávák? Azzal okozzuk egymásnak a legnagyobb fájdalmat, hogy nem mondjuk ki, amit ki akarunk. Még, ha el is utasítanak, akkor is el kell mondanunk, mert bennünk marad. Viccesen mindig azt mondjuk, ha bennem marad, súlyos károkat okoz. Tudod ez mekkora igazság?”

Kép forrása: pexels.com

Annyira igazad van. Én sem mondtam el neked, hogy ha netalán az utókor valóban olvasni fogja a kettőnk történetét, akkor majd megállapítják mennyire pocsék story is ez. Tényleg az. Nincs benne boldog bekezdés, vidám felkiáltás, könnyes öröm. Valóban unalmasnak tűnő harc, amiben már olvasva is elfáradna az olvasó. Mi is elfáradtunk. Az én lelkem is lemerült. Újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk, és nem változik semmi. Körbe és körbe és várjuk a változást. Mindig azt gondoltam, hogy ha elmegyek, és később visszatérek, akkor majd más lesz. Nem lett. Te csak dühösebb, sértettebb és csalódottabb lettél. Én meg mindig gyengébb és gyávább. 
 
” Mikor leszünk képesek arra, hogy őszintén beszélgetünk? Tudod minden szakításomnál valami keserű íz maradt bennem. Éreztem, hogy a másik hazudik, esetleg elhallgat valamit. Tőlem mindig elvárták az őszinteséget, szentségtörést követtem el, ha netalán valamit véletlenül is elhallgattam. Én soha nem kérhettem számon senkit, mert akkor én voltam a vétkes, a rossz ember, az elégedetlen nő, akinek soha semmi sem jó. Lehet, sőt biztos, hogy volt, hogy én is hibáztam. Hibázunk. Vállaljuk. Bocsánatot kérünk! Legszívesebben kiplakátoznám az országban, hogy kérj bocsánatot, amíg még nem késő! Mennyi minden más lenne… ” 

Forradalmár voltál. Te mindig az embereket nézted, mélyen a lelküket vizsgáltad és mindig észrevetted bennük az ezernyi tüskét. Én is szeretnék most tőled bocsánatot kérni. 

Kép forrása: pexels.com

Bocsáss meg nekem, amiért nem voltam őszinte veled! 
Bocsáss meg nekem, amiért sok kérdésedre nem adtam választ! 
Bocsáss meg nekem a rengeteg hallgatásért, amik helyett szavakat kellett volna mondanom! 
Bocsáss meg, hogy nem adtam elégszer a tudtodra, hogy te vagy az egyik legnagyszerűbb dolog az életemben! 
Bocsáss meg nekem, hogy sokszor cserben hagytalak és nem számíthattál rám! 
Bocsáss meg a rengeteg átsírt éjszakáért! 
Bocsáss meg nekem, amiért nem mondtam elégszer, hiányzol! 
Bocsáss meg nekem, amiért nem mondtam el neked, köszönök mindent! 

Köszönöm, hogy megmutattad nekem, hogy lehet más a világ. Köszönöm, hogy megtanítottál az őszinte szeretetre, a megbocsátásra, a küzdelemre, az őszinteségre! Köszönöm, hogy a világodba engedtél! Köszönöm, hogy az életed legsötétebb szobáiba is bevezettél! Köszönöm, hogy elém tártad mindened, amit féltettél! 

Fantasztikus nő és ember vagy. Mindig add önmagad és tanítsd az embereket tovább! Soha ne változz meg senkiért! Küzdj az elveidért és dolgozz keményen az álmaidért! Adj erőt, amikor kell és itasd fel a tengernyi könnyet! Magdi, szeretném elmondani neked, hogy te vagy a pont, az origó! 
Tudnod kell, hogy egy nap majd írok vagy eléd állok és őszinte leszek veled! Visszatérek és akkor majd tényleg minden más lesz! Nem körözünk tovább! 

Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás? 

Gyere a facebook oldalra!