Elváltunk egymástól. A kereszteződés után nem együtt mentünk tovább és újra külön utakon vagyunk. Nem tudom, hogy merre jársz, hogy vagy, mi tesz boldoggá, mitől vagy szomorú. Nehezen viselem, hogy nem tudok semmit rólad. Kizártál az életedből kegyetlenül, nekem pedig vérzik a lelkem.
Fogalmam sincs, hogy ez az írás valaha eljut e hozzád Balázs, hogy valaha el fogod e olvasni ezeket a sorokat. Nekem is nehéz volt és én is belehaltam. Féltem és közben reménykedtem is, hogy ez a kereszteződés más lesz, de rá kellett ébrednem, hogy még mindig ugyanúgy kezeled a fájdalmas perceket. Eltűnsz, és alig hagysz magad után valamit.
Kép forrása: pexels.com
Én is akartam ezt nagyon, de az érzelmek összekeveredtek és nem láttam az egészet. Nem vagyok és nem voltam biztos abban, hogy én az a nő vagyok, akire te vágysz. Lázadás vagyok neked. Lázadás a családod, az elvárások, a társadalmi nyomás ellen. Barát vagyok, aki nehéz percekben fogta a kezed, boldog órákban ölelt szorosan. Lelki társ vagyok, aki elméd minden részét ismeri, mimikáid apró rezdüléseiből is megfejti a kimondatlan szavaidat, a mosoly mögött látom a bánatot, a bánat mögött a hitet. Hirtelen újra elvettem az eszed és egy kis időre felébresztettem a férfit, ahogyan te is a nőt, de hamar újra aludni tértek. Tudom, hogy téged is nyomasztott ez. Én vagyok az egyetlen, akinek képtelen vagy hazudni. A hangod máshogyan lejt, a mozdulataid árulkodnak, az arcod vonásai visítanak. A szemed üvölt.
Nem haragszom rád, mert úgy gondoltad, hogy kettőnk között működhet az, ami évekkel ezelőtt nem. Mégsem hazudtunk magunknak, egymásnak. Igazunk volt, amikor a barátságunkért harcoltunk, hogy köztünk nincs több.
Szeretlek Balázs és nem akarom, hogy a barátságunk is a porba hulljon. Nem akarom és nem is akartam, hogy a szerelem mellett való döntés végleg bélyeget nyomjon a barátságunkra. Én nem akarok elmenni melletted egy idegenként, akinek soha semmi köze nem volt hozzád. Nem akarok lesütött szemmel tovább sietni és elhessegetni a felmerülő emlékeket, amik éles körmökkel tépnék fel a gyógyuló sebeimet. Nem akarom, hogy amikor sok idő után meglátlak, görcsbe ránduljon a gyomrom és érezzem a szemeimben gyűlő könnyeket. Szeretnék odasétálni hozzád, újra beszélgetni, ahogyan csak veled lehet.
Tudom, hogy nem csak egy embertől függhet, mennyire vagyunk önmagunk, de én csak melletted voltam képes erre. Én soha nem nevetek teli szájjal, soha nem írtam senkihez. Nem használtam fel a tehetségem, hogy másnak adjak belőle. Kifordítottál, pedig nem is önmagam fonáka voltam, hanem maga a valóság. Nem volt a lelkem szélen varrás helye és a szívemen sem függött a biléta, amit kivágni szoktak. A mosolyom is visszahúzódó csak a szemem árulja el, hogy legbelül vigyorgok.
Kép forrása: pexels.com
Balázs, édes Balázs! Légy bárhol tudd, hogy mindennap eszembe vagy! Magamban ugyanúgy megkérdezem, hogy vagy, hogy telt a napod? Ki bántott? Örülök, ha örülsz! Magamba végig mondom a saját monológjaimat és próbálom elképzelni, hogy te éppen mit válaszolnál.
A távolság nem fogja a sebeinket végleg begyógyítani. Mond, hogy lesz még egy közös út veled! Mond, hogy egyszer még nevetni fogok teli szájjal, mond, hogy vigyorgok majd a képeken, mond, hogy egyszer még tényleg leszek önmagam! Mond, hogy egy szép nap újra úgy beszélgetek, ahogyan csak veled lehet!
Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás?
Gyere a facebook oldalra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: