A lelkem nagyon zavart. Az elmém hangos. A szívem nem tudja a ritmusát. Az éjszakáim hosszúak, a nappalaim vánszorognak. Fáj a fejem, remegek egészemben. Néha úgy érzem, hogy már a lábaim nem visznek tovább, a karjaim hozzám ragadnak, és nem emelkednek többet. Aggódok. Ez a félelem más, mint azelőtt. Mintha nem a vihar, hanem maga a hurrikán közeledne, ami oly nagy pusztítást végez, hogy képtelenség lesz újjá építeni bármit is.
Csendes lépkedtem a konyhámban. A hálóban ő aludt. 2 hónap után tért vissza üzleti útról és én abban a 2 hónapban nem tettem más, minthogy pro és kontra érveket sorakoztattam fel kettőnkkel kapcsolatban. Nem volt szép dolog ez tőlem, hiszen én magam hirdettem másoknak, hogy adjanak esélyt, bízzanak és merjenek hinni. Erre most ott álltam én, akiben már alig volt élet és úgy éreztem minden remény elveszett, a bizalom ingadozott, a hit messze járt.
Tudtam az ördög szabályait, így akár boldog is lehettem volna, de vajon milyen élet lett volna ez így? Örökös egók harca, amik folyamatosan azon vannak, hogy ki tudja agyban jobban lenyomni a másikat? Életre szóló küzdelem, ahol soha nem leszünk igazán egy szinten?
Balázs minden bátorságát szedte össze én pedig nagyot léptem vele. Élesen éreztem a kettőnk közötti ellentétet, amelyre folyton esküdtünk, hogy összetart. Mélységes szakadékot indított meg kettőnk között.
Kép forrása: pexels.com
Este vette észre rajtam, hogy más vagyok. Összetört, nem leltem a helyem, mindent elejtettem. Nehezen kezdtem bele mondandómba, de az őszinteségben hiszek és Balázs az, akinek soha nem szabad hazudnom.
– Én aggódok Balázs! Megkockáztatom, hogy kijelentsem neked, ami a barátságunkban tökéletesen működött, az most a párkapcsolatunkban romboló erővel hat. Annyiszor álltam már annak a szélén, hogy végleg elveszítelek. Nem tudom hány esélyt tudnék még magunknak megszavazni, de nem akarok sok év barátságot, egyetlen döntés miatt elveszíteni.
Lassan ült le mellém és megfogta a kezem. Ritkán látott sírni ez is ama ritka pillanatok egyike volt. A könnyeimmel küszködtem, hiszen mi ketten olyan szorosan vagyunk. Nem akarok, egy napon arra rádöbbeni, hogy mindez semmis lesz és már csak egy néma “szia” marad, miközben egymás szemébe sem nézünk.
– Nehogy azt gondold, hogy az én fejemben ez nem futott végig. Nem vagyok egy megbízható személyiség, hiszen te vagy az, aki igazán megtapasztalta mellettem, hogy milyen érzelemmentesen tudok távozni. Halkan csukom be az ajtót magam mögött, mégsem lehet elfelejteni a pillanatát.
Nem akarok úgy elmenni melletted egy üzletben, hogy a kettőnk története csak mese volt, ami eltűnt a homályban. Az életem része kell, hogy legyél, mert nélküled érzem, hogy valami hiányzik, valami nem kerek.
Kép forrása: pexels.com
Kerek egészek vagyunk, de nem így. Fáradt vagyok és nagyon elcsigázott. Az elmúlt évek nyomok hagytak bennem, rajtam. Csendet akartam. Egyedül lenni. Mind így vagyunk egy szorító helyzetben. Előre szeretnénk tekerni az időt, átugrani a rizikós pillanatokat és már csak magunk mögött tudni a történteket. Szeretem Balázst ezért nem tehettem meg vele, hogy beleringatom egy olyan életbe, ami soha nem lett volna valódi. Ólomsúlyként jöttek elő belőlem a szavak. Úgy érzetem, hogy bűnös vagyok, mert hazudtam. Hazudtam abban, hogy ez már pedig működni fog, miközben már a vacsora asztalnál a kétely szorongatott.
Balázs csak ült és hallgatott. Másnap reggel újra a csend fogadott. Egyet értett velem, de láttam rajta, hogy úgy érzi közös utunk talán megint kereszteződéshez ért, ahol el kell dönteni, hogy merre tovább.
3 hét telt el azóta, és nem tudok róla semmit. Ilyen még soha nem fordult előtt, hogy szó nélkül hagyjon. Most újra az ismerős hang jelzett. Üzenetem érkezett.
” Hosszú út van mögöttünk és tudom, hogy hosszú út van még előttünk. Mi ketten soha nem lehetünk idegenek egymás számára. Mi ketten soha nem mehetünk el úgy egymás mellett, mintha a velünk történtek soha nem lettek volna. Sokat jelent nekem ez az egész. Úgy érzem valami az est folyamán mégis elveszett. Barátságból szerelem. Szerelemből barátság. Létezhet?”
Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás?
Gyere a facebook oldalra!
Kommentek