Az első újra játszott randevúnkon ültünk. Nem tudom lehet e ezt egyáltalán annak nevezni. Nem találtam rá megfelelő fogalmat. Egy belvárosi étterem, csendes kis sarkában foglaltatott asztalt. Feszengtem. Össze voltam zavarodva. Nem voltam teljesen tisztában az érzelmeimmel. Ő nyugodtnak látszott, nem olvastam le semmi olyat az arcáról, ami azt mutatta volna, hogy zavart lenne. A vacsora felett végül oldódni kezdtem, beszélgetni kezdtünk.
– Nem akarok vitatkozni veled többé. Elég harcot vívtunk mi már ketten az életben. Szeretném végre tiszta lappal kezdeni veled. Tudom, hogy sokszor és sokat ártottam…. – de nem hagytam, hogy befejezze a monológját. Kezdtem azt érezni, hogy megint egy szánalmas, bocsánatkérő előadás következik, erre pedig nem voltam kíváncsi.
– Nem akarok másodhegedűs lenni. Nem akarok csak az az ember lenni az életedben, aki válságok idején van melletted. Így volt Balázs, mindegy mit mondasz. Amikor nálad kisütött a nap és derült lett minden nálunk tombolni kezdett a vihar és pusztítani a hurrikán. Ennek én véget akarok vetni. Unom. Nem ezt érdemlem! Van itt más is! Szeretném tudni, hogy mindent tisztán látsz e a fejedben. Szeretném tudni, hogy valóban tudod e mi az, amit irántam érzel.
Kételkedtem benne. Hirtelen szakított Flórával, miközben soha nem kértem ilyet tőle. Váratlanul toppant be az életembe és váratlanul ért az a hosszas kétségektől kiáltozó levele is. Úgy gondoltam mindig, hogy kettőnk között nagyon élesen tisztázódott, hogy köztünk nincs és nem is volt a szakításunk után soha szerelem. Nem akartam egy menekülő útvonal lenni, egy lázadás a családja szemében. Nem akartam egy eszköz lenni.
A levél tartalmát többször átolvastam, próbáltam értelmezni és megfejteni.
Kép forrása: pexels.com
” Ott hagytam Flórát. Miközben ő már az esküvőt tervezte én úgy éreztem, hogy egy olyan élet felé száguldok fénysebesen, amitől mindig is menekülni akartam. Most meg szembe megyek vele. Váratlanul ért a felismerés, hogy boldogtalan ember leszek egy életen át csupán azért, mert azt teszem, amit elvárnak tőlem. Ostoba dolog volt, hogy téged mindig titkoltalak. Nincs rajtad semmi szégyellni való. Sok idő kellett, míg ráébredtem, hogy felnőtt emberként is a családom véleménye határozza meg életem. Néha annyira szerettem volna rólad mesélni, hogy általad micsoda életszemléletet, élni akarást tanultam. Te tanítottad meg nekem, hogy a szavaknak micsoda erejük van, hogy kommunikálni kell! Kiabálni nem tilos, sőt néha kötelező! A sírás nem a gyengeség jele! Küzdeni kell bármi áron! Te soha nem adtad meg magad semminek, hiszen, ha neked nem tetszett valami éktelen haragra gerjedtél és minden erőddel lázadni kezdtél! Hatalmas erőd van és ez mindenkiben ott lakozik! Bennem is! A saját magam és a családom által felhúzott korlátok miatt nem voltam képes soha ezekre….
…… Vágyom egy életre! Vágyok egy korlátok nélküli, szabad, boldog életre! Már tudom miért hiányoztál annyira! A melletted érzett szabadság, fesztelenség mindig megnyugtatott engem! Szabad szájú vagy és vállalod! …. Magdi, mi van, ha az én életem melletted van?
– Volt időm ezen gondolkodni! Alina, Flóra, te. Három nő, három kapcsolat. Mindhármatoktól tanultam valamit, de tőled a legtöbbet. Gyerek voltál sok évvel ezelőtt. Ez is a döntésem része volt! 10 év akkor nagyon soknak tűnt és nem akartalak kitenni téged a támadásoknak. Akkori gyermeteg lelked azt még nem bírta volna el. Mikor visszakaptalak felnőtt nőként, akkor bevallom, úgy éreztem nem tudok veled mit kezdeni, az alapokat ismertem, de a többi idegen volt. Viszont… az idő tovább telt és rájöttem, hogy alapjaidban véve nem változtál, csak erősebb lettél és felnőttél!
– Akkor most ezt fejtsd ki úgy, hogy egyenesen megmondod a szemembe, hogy mit szeretnél valójában!
– Téged akarlak!
Kép forrása: pexels.com
– Megpróbáljuk és, ha nem megy? Mi van, ha mi tényleg nem illünk össze? Rámehet minden küzdelmünk, minden, amiért annyi éven át harcoltunk! A barátságunk! Gondolj bele, mekkora harc van mögötte, mennyit tettünk érte! Az a sok szenvedés… kárba fog veszni! Én ugyanis nem biztos, hogy képes leszek, előröl kezdeni felépíteni!
Féltem. Nagyon féltem. Hirtelen egy vacsora asztalnál mindenünket, amink csak van, feltettük egyetlen lapra. Mindent vagy semmit. Óriási kockázat és én rettegtem. A szorongás, ami 10 évvel ezelőtt beköltözött az életembe, most újra ott ült velünk egy asztalnál.
Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás?
Gyere a facebook oldalra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: