Ez az egy év sok mindent hozott magával. Őszintének kell lennem. Végig lapoztam a naplómat. Minden itt van. Sorokba zártam kettőnket. A tó parton sétáltunk, amikor fogadalmat tettünk. Megfogadtuk, hogy hagyunk valamit magunk után. Nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz. Tartom a szavam, hogy ezt te is így teszed e, azt nem tudom. Én írok. Rendíthetetlenül.
Megannyi naplóbejegyzés, melyben ott vagy te és ott vagyok én. A szavak mögött emlékképek, a pontok csendet zárnak magukba, a vesszők kiabálnak, a kérdőjelek nagyon erősek. Múlik az idő és én írok. Igyekszek hagyni valamit magunk után. Az utókor számára hagyom fent magunkat. Létezett egy Balázs és egy Magdi.
Talán tanulnak majd valamit a kapcsolatunkból. Talán valaki majd ráébred, hogy az üres ígéretek mély sebeket hagynak, hogy a csend marni tudja a lelket, s a magány a sötét szobában erősödik csak fel igazán.
Lesz majd valaki, aki ráébred, hogy soha nem szabad feladni. Ki kell tartani kerüljön bármibe. Valaki majd kettőnk által tanulja meg mi az, hogy megbecsülni valakit, aki nagyon szereti őt.
Kép forrása: pexels.com
A sorok között megbújik két mester. Te és én. A történetünk még lehet tanulságos. Gondolj bele Balázs, lehet, hogy valakinek mi változtatjuk meg az életét. Előfordulhat, hogy egy ember nekünk köszönheti, ha megtanulja mi az, hogy lelki társ, mi az, hogy valaki látja a lelkünk, az elménk minden zegzugát. Mesterek leszünk, s majd valaki miattad vagy miattam nem kap akkora pofonokat. Felkészítjük! Egyszer egy szép napon, nem kell majd egy nőnek könnyek között a mélyen vérző sebeit gyógyítani. Egyszer majd egy férfi felemeli a telefont és bocsánatot kér, kimondja azokat a szavakat, mondatokat, amiket már évek, hónapok óta ki kellett volna mondania.
Szeretném hinni, hogy nem csak egy poros füzet halom lesz minden, amit én itt megírok. Nem egy fiók mélyén sárgulnak meg a te lapjaid. Hinni szeretnék abban, hogy nemesebb dolog fog a kettőnk dolgából megszületni.
Mit tanultam én?
Küzdeni. Utolsó vérig, utolsó lélegzetig kitartani valaki mellett. Tűrni a pofonokat, megfejteni a csendet, halkítani a gondolatokat, megbarátkozni az egyedülléttel. Tudom mi az, hogy tartozni valakihez. Tudom milyen érzés, amikor egy találkozás felforgat egy egész életet, gyökerestől megváltoztat egy személyiséget. Tudom milyen, amikor egy ígéretből hazugság lesz. Falakat építeni, s fejben élni. Kívül gyönyörűen mosolyogni, belül halkan összetörni.
Tudom melyik ajtó zárul be végleg, s melyik marad résnyire nyitva.
Mit tanultál te?
Bátornak kell lenni. Erősen ragaszkodni az ígéretekhez mindegy milyen áron. Nem lehet ki és be sétálgatni egy ember életében. Az esélyek egyszer elfogynak. Szeretni és szeretve lenni jó. Jó érzés valakinek a bizalmasának lenni és milyen jó, ha neked is van egy bizalmasod. Jó, hogy elmondhatod, a legféltettebb titkaidat csak egy ember ismeri. A kislányok felnőnek, és erős nők lesznek. A szabad gondolkodás nem is olyan rossz dolog. Az egyenes beszéd a legtisztább. Hirtelen döntéseket érzelemből nem hozunk.
Kép forrása: pexels.com
Nem akarom, hogy a világot váltsuk meg. Szeretném, ha mi ketten valami tisztát, szépet és jót hagynánk a tragédiánk után. S, ha majd mindketten vesztesen levonulunk a csatamezőről végleg, akkor is elmondhatjuk, hogy nem volt hiába való. Mi még vívunk háborút, mi még írunk, ameddig csak lehet és reménykedünk. Reménykedünk, hogy lesz legalább egy valaki, aki majd másképp látja a világot, aki még az utolsó pillanatban meg tud ragadni egy fontos embert az életében. Lesz egy, aki majd kettőnknek köszönhet valami igazán szépet!
Írj Balázs te is és bizakodj! Bízz úgy, mint én!
Egy nap majd találkozunk!
Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás?
Gyere a facebook oldalra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: