Már az első perctől magával ragadott. A hangja, a szemei, a megjelenése. Az igazi erős férfi, a védelmező. Nyugodt, megfontolt, okos. Régen találkoztam már hozzá hasonlóval. Az első randevúnk csodálatos volt. Meleg nyári délután, csillogott a nap a tó vizén. Igazán romantikus volt és meghitt.
Az a szál rózsa, amivel várt. Figyelmes volt velem. Minden szavamra figyelt, igyekezett kíváncsi kérdéseimre kielégítő válaszokat adni. A felhők felett jártam. A következő találkozásaink is hasonlóak voltak. Nehéz megtalálni a megfelelő férfit, aki nem a macsót játssza, az eszét. Valamit mégis furcsálltam benne. Éreztem rajta valami titokzatosságot, valami igazán mélyet. Bíztam benne, hogy majd ezt is elém tárja. Egy szép napon, majd talán méltó leszek arra, hogy ezt a mélyen megbúvó titkot, majd én is tudhatom.
Kép forrása: pexels.com
Izgatottan készültem azon a napon. Bíztam benne, hogy a szüleinek majd megfelelek, hogy jó benyomást keltek. Kellemes beszélgetés volt. Hamar feloldódtam. A szülei nem gyakran látogatják, mert nagyon elfoglaltak és messze élnek. S éppen, amikor az édesanyja körbe tekintett és megjegyezte, hogy milyen sokan töltik itt az idejüket a főtéren, ő is körbe nézett. Bizony én is elkaptam azt a fagyos pillanatot.
Tőlünk nem messze egy fiatal társaság ült. Olyan fiatal nőkkel és férfiakkal tele, akiktől féltem, akik soha nem tartoztak az én világomba. Ott ült a fonott karfás széken. A tekintete belefúródott a Balázséba. Éreztem, ahogy megfagy a levegő, ahogyan megállt az idő egy pillanatra.
Hosszú fekete szoknyát viselt, hosszú fekete haja beterítette majdnem az egész hátát. Kirázott tőle a hideg.
S bár Balázs a kérdésemre megnyugtatóan felelt, nem voltam higgadt. Lopva figyeltem a távoli nőt a tekintetemmel. Határozott volt, a társaság egyik meghatározó alakja. Ő egy mosollyal nyugtatta a saját társaságát, hogy minden rendben.
Hazafelé aztán méltó lettem a mélyen megbúvó dologra. Nem erre számítottam. Balázs egy darabja a múltból.
Meghatározó darab lehet, ha ekkora hatást gyakoroltak egymásra, mindössze pár másodperc alatt. Véletlenül akadt a kezembe a kép, s a hozzá tűzött levél.
A képen ők voltak. A titokzatos nő és ő. Tökéletes összhang, tökéletesen eltérő két ember között. Nehezen hittem el, hogy Balázs képes volt egy hullámhosszon lenni valakivel, akinek világa nagyon távol áll tőle. Vagy mégsem? Pont, hogy a köztük lévő ellentét hozta őket közel egymáshoz?
Az a tekintet, amivel ránéz. Csupa szeretet, széles mosoly. Az arcán ott volt minden, ami kettejüket jellemezte. Gondoskodás, közös évek, törések, szeretet, aggódás. A képen egy pillanat, amiben mindenük belefért, ami csak a kettőjüké.
Kép forrása: pexels.com
Erre vágytam én is, hogy egy szép napon, majd rám is így tekintsenek. Rá kellett ébredjek, hogy Balázstól sem kaphatom meg. A vágyott tekintet ugyanis már másé. Soha nem léphetek a helyébe. Soha nem kaphatom meg azt a kitüntetett helyet, amit ez a nő képvisel. Gyönyörű volt a képen. Határozott, magabiztos, kedves, széles mosollyal. Az ő tekintetéből is ugyanaz tükröződött, mint az én általam szeretett férfiéból.
Akkor gyengültem el igazán, amikor a levélbe is beleolvastam:
” Kettőnk világa nagyon egyszerű, letisztult, mégis bonyolult. Kettőnket mindig össze fog kötni valami láthatatlan, erős kötél. Sokszor leszünk majd távol egymástól. Tudom, érzem. Nem vagy képes maradni. Neked mindig menned kell. S, mert szeretlek, elengedlek, bízva abban, hogy majd visszajössz. Ilyen bolond vagyok, hogy én mindig hiszek neked.
Balázs, mi lett volna, ha mégsem megyek el? Mi lett volna, ha felültetlek, s mi ketten sose találkozunk? Milyen lennék? Milyen lennél? Éreznénk, hogy valami kimaradt az életünkből? Valami különleges, valami, ami csak a miénk.
Tedd el ezt a képet! Legyen mindig nálad! Emlékeztetve a világunkra. A szövetségünkre. A barátságunkra. Kettőnkre.”
Nekem nem lesz szövetségem Balázzsal, már megkapta más. Képes leszek ezzel együtt élni? Hallgatnom kell, hogy mindezt láttam és olvastam. Nem mondhatom meg neki, hogy a legféltettebb titkát már tudom. Tudom, hogy a fekete szoknyában ülő nő egy olyan világ, ami másnak már nem jut az ő életében. Tudom, hogy mi a neve. Tudom már ki ő.
Nekem pedig mélyen hallgatnom kell és gyászolnom egy világot, ami soha nem volt és nem is lesz az enyém.
Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás?
Gyere a facebook oldalra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: