Apró kis papír gömbökben világít a led. Ragyognak a csillagok az égen. A cigarettám füstje messzire száll. Lötykölődik a bor a poharamban. Én pedig mereven üldögélek a kerti fotelben. Ilyen egy nyári éjszaka nálam. Csendes, merengős. Kívülről. Belül pedig ordító. Nem tudok aludni. Nyugtalan vagyok. Nem a délután az oka. Az csak egy pillanat műve volt.
Egy hét sem kellett, hogy találkozásunk után hírt adj magadról. Fél év csend után harsogott a chat ablak. Én éppen a kertben üldögéltem. Már kezdtem átérezni a nyugalmat, átadni magam a csendnek. Elfelejtve minden rosszat.
Balázs, te mindig akkor jössz, amikor éppen nem kellene! Megérzed? A zsigereid megsúgják, hogy éppen már nyugalmi állapotban vagyok, s te megjelensz? Kavargatod itt nekem az álló vizet.
Pedig ott van melletted a nyugalom. Lágyan érint meg téged, ahogy akkor a teraszon. A tekintetéből sugárzik, hogy szeret. Ő más, ő az ellentétem, akit mindig is melléd kívántak. Te kívántad? Akartad?
Tökéletes családi idill volt. Nevetős, kávézós, művészi. Pazarul megkomponált kép rólad, a szerelmedről és a családodról.
Kép forrása: pexels.com
“Szia!
Nem tudom, hogy hol kezdjem a soraimat! Napok óta a pillanaton jár az eszem. Megfagyott a levegő. Azon gondolkodtam, hogy két ember, akik egymásnak valaha sokat jelentettek, hogy sodródhatnak ilyen messzire egymástól?
Miért harcoltál annyira értem? Miért nem hagytad, hogy csak úgy kisétáljak? Utoljára megtetted… Nem esett jól. Vártam, hogy felébred benned a vad, aki képes az utolsó vérig küzdeni. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a nyitott ajtóban állsz és türelmetlenül várod, mikor lépek már ki rajta!
Kiléptem! Fél éve távoztam!
Az élet soha nem hagyja majd, hogy elfelejtselek! ”
Volt más választásom Balázs? Nem. Egyetlen lehetőségem volt, hogy én nyissam ki neked az ajtót, hogy én csukjam be utánad és ne te csapd be. Megadtam magamnak a vég tisztességet. Ennyi járt nekem ennyi év után. Elég ajtócsapkodást hallottam már. Mond csak, milyen az ördög és az angyal násztánca?
Ez egy őrület, amiből úgy érzem, hogy soha nem fogok szabadulni. Nem hagyod, hogy felejtsek, mert te sem akarsz felejteni. Ideje volna. Most vagy abban a helyzetben, hogy lépj, hogy változtass, hogy ne hozz szégyent. Maradok én egy titok. Sötét vagy szép, az már csak tőled függ.
Gyönyörű életed lesz egy szép hercegnővel, rózsákkal teli, tökéletesen nyírt, füves udvaron kortyolgatjátok majd a teát. A szüleid boldogok lesznek és büszkék. Tökéletes gének öröklődnek majd, gondolják.
Kép forrása: pexels.com
“Balázs!
a pokolban is van alvás idő, az ördögnek is jár a pihenés. Miért nem alszol hajnali egy órakor? Mi nem sodródtunk el egymástól. Egy pillanat alatt elvesztünk. Te is és én is. Nem találtunk vissza teljesen soha egymáshoz. Miért kellett volna küzdenem? Miért? Megspóroltam magamnak némi lelki erőt, hogy tovább tudjak lépni nélküled!
Fél éve távoztál, s lám, az élet csodaszép, törékeny ajándékot adott neked. Balázs, kérlek, őt ne bántsd! Elég volt neked egy ártatlan lelket megrontani, ne ő legyen a következő áldozatod!
Élj a lehetőséggel, amit kaptál! Soha vissza nem térő alkalom, hogy olyan életed legyen, amit megálmodtak neked!
Ne feledd, legyünk hát titkok, én is és te is. Minden a titokkal válik majd eggyé! “
Semmi nem marad utánunk. Semmi nem lesz, ami meséljen majd kettőnkről. Valamit pedig hagynunk kell magunk után. Ugyanis, ha minden a titokkal válik eggyé, akkor megszűnik az én, a te, a mi
Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás?
Gyere a facebook oldalra!