Flóra

Égszín kék tekintettel, hosszú szőke hajjal, mint egy fehér bőrű hercegnő lépett be az életembe. Elveszett voltam és összetört. Eltoltam magamtól. Nem akartam, hogy pótlék legyen. Maga a nyugalom, a finomság, kedvesség. Kellemes tavaszi nap volt, amikor először találkoztunk. Régen randevúztam már. Izgatottan készültem. Nem ismertem magamra, pedig voltak kapcsolataim. 

Kép forrása: https://wall.alphacoders.com

Átlagos randevú helyszínt, a tavas parkot választottam. Gondoltam egy kellemes séta tökéletes arra, hogy megismerjem ezt a törékeny teremtést. Intelligens, választékos beszéde magával ragadott. Finom kis úri hölgy, aki tökéletesen beleillett a családi miliőbe, amiből jöttem. Formás alak, ápolt kéz, hamvas bőr, virágillat. A mozdulatai lágyak voltak, de teljesen természetesek. Elbűvölt. Ki tudtam törni a sötét gondolatok börtönéből. 
Flóra tőlem valamivel fiatalabb, nem versengő típus. Az a lány, akire első látásra mindenki azt mondta, hozzám illik. Játszom a szerepet, amit elvárnak tőlem. Játszom a boldog szerelmes férfit, akinek feje felett a nap mellett ott lebegnek a fekete felhők. Ő is érzi. Talán látja is őket, csak a létezésüket nem érti. 
Éjszakánként nézem őt, ahogyan alszik. Mit sem sejt, hogy én a legtöbbször ébren figyelem, vagy éppen gondolkodom. Az éjszakák az enyémek, a nappalok az övé. Így élek 3 hónapja. Idő kellett mire feloldódtam mellette, mire beletanultam a szerepembe. Minden kapcsolatban előjön a múlt, hogy ki, miből, mit tanult. Egyetlen apró mozaik darabot hagytam ki. Mélységesen hallgattam. 

– Melyik volt az a kapcsolatod, amiből a legtöbbet tanultál? – kérdezte zöldség pucolás közben. Házias. Szeretek vele főzni. 

– Hm… Nehéz megmondani. Mindegyik kapcsolatomból volt mit bőven levonjak tanulságként. A fő, hogy ne csak élvezzem azt, amit kapok, hanem amit nyújtani is tudok. Igyekezzek odafigyelni arra, hogy mutassam ki az érzelmeimet. 

Rám emelte tekintetét. Én némán mosogattam. Nem néztem rá. Igyekeztem magamat nyugtatni, hogy talán ennyi válasz elég lesz neki. Becsaptam. Hazudtam, már megint. 

– Ennyi? Egy nő sem volt, aki mélyen megérintett volna? 

Kitalálható könnyen, hogy mi volt a válaszom. Annyira tökéletes lélek. Gondoltam megteremtem neki a tökéletes kapcsolatot, a tökéletes férfit. A valóságot pedig igyekszem eltakarni, leplezni. A boldog tudatlanságba burkoltam a kapcsolatunkat. Egészen addig a bizonyos délutánig, amikor bemutattam a szüleimnek. 
Kézen fogva sétáltunk a macskaköves főtéren hazafelé. Pontosabban hozzám. Ez volt az első séta, amelyiken mindketten némák voltunk. Vártam az ítéletet, a bukás pillanatát, amikor is szembesítenek a bűneimmel, a sötét titkommal, ami görcsösen szorongatta a gyomrom. 

Kép forrása: pexels.com

– Biztos nem az ismerősödet láttad az előbb? Olyan furcsa lett a hangod… és olyan meglepődött a tekinteted. 

– Biztos. Tudod, az ember néha képzelődik, néha lát olyan személyt, akiről azt hiszi, hogy ismeri, mert hasonlóak vonásai. 

– Ki volt az a hosszú fekete szoknyás nő? Három vagy négy asztallal ült odébb. Őt nézted? – a hangja most élesen pattant. Nem volt vádló, nem volt számon kérő, de éles volt. Elkapta az egyik fekete felhőm. 

Pár percig némán bandukoltunk tovább. Próbáltam összeszedni magam és a színjátékom darabjait, mert még próbáltam hinni abban, hogy még menthető a játékom. Két utcasarokkal arrébb viszont a csend sürgetett. Válaszolnom kellett. 

– Csupán a múltam egy darabja. Viharos darab, amit szeretnék szép emlékként megőrizni. A múlt héten megkérdezted melyik volt az a kapcsolatom, amiből a legtöbbet a tanultam. Ezzel a nővel volt. Nyugodj meg, nem a szerelmi viszonyunkból tanultam sokat. Az már régen volt. Poros és kopott sztori. 

A fekete szoknyás nő és a szőke tündérlány. Két nő. Két személyiség. Egy a közös bennük. Mindkettőnek hazudtam. Vártam a vádló szavakat, a számon kérő mondatokat, de mint minden finom úri hölgy, méltósággal kezelte a helyzetet. Kihúzott háta, emelt tekintete, ragyogóan kék szeme még most, ebben a helyzetben is nyugalmat árasztott. Nem rogyott össze a hazugságom és a fekete felhők súlya alatt.  Egy kedves mosollyal is megajándékozott. Finoman, mintha bátorítani akart volna, szorította meg apró kezeivel a kezem. Éreztem a meleg bőrét, amiből áradt a szeretet, a törődés. 

– Balázs… Semmi gond! Elmúlik! Gyászolj csak! 

Ő Flóra. A tündérlány, aki először tanúsított felém a fekete szoknyás nővel szemben megértést. Flóra, a megtestesült ártatlan hercegnő, aki az ördöggel sétált a macskaköves főtéren. 

Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás? 

Gyere a facebook oldalra!