Marni tudnám magam. Egy megvadult állat lettem. Türelmetlen vagyok, feszült. Úgy érzem, hogy nincs helyem a világban vagy, ha van is, akkor nem találom. Éjszakákat töltök ébren. Nem alszom. Képzelődök. Reggelente még várom, hogy fogadjon az üzenete, esténként pedig azt képzelem, mintha csörögne a telefonom. Hosszú ideje már semmi. Leszokok lassan a képzelődésekről is.
Kép forrása: pexels.com
“Mi jók vagyunk a hallgatásban. Tökéletes néma előadást tudunk nyújtani. Fájdalmasan képesek vagyunk hallgatni. Talán ezért sincs szükség sokszor a szavakra, hogy értsük egymást. Megtanultuk a hallgatásokat értelmezni. De értsd meg… néha kell, hogy halljuk, amit érzünk, amit te érzel, amit én. Néha nem elég a tekintet, a mosoly, a csalódott arc. Nem akarom, hogy állandóan hallgas.. Csapkodj! Őrjöngj! Add ki magadból!”
Üres lett minden. Nem változtam én semmit az évek alatt, míg ő hatalmas fordulatot vett. Új embert kaptam, akivel nem tudtam mit kezdeni. Az alapokat ismertem, de néha tapogatóznom kellett. Már nem csattant fel. Mélyet sóhajtott, amihez párosult egy tekintet. Abban minden benne volt. Az összes gondolat. Minden szó. Éles volt. Lélek karcoló. A sóhajtás pedig szíven tudott döfni, a gyomromat görcsbe rántani. Tüskeként használta már a szavakat, de néha meg olyan lágyan tudta vele az ember lelkét végig simítani.
Fülemben cseng az a csintalan kuncogás. A távolban még hallom, ahogy kacag.
” Nem hinném, hogy mi ketten párként jól tudnánk funkcionálni. Nem minden találkozás van szerelemnek megírva. Lélekben barátként is összekapcsolódhat két ember mélyen. Kuncogsz… Annyira beszédes vagy ilyenkor. Hiányozna minden, ha te nem lennél. A reggeli üzeneteid, amiket képes vagy a hajnali órákban, csipás szemmel megírni. Érezteted, hogy fontos vagyok, hogy gondolsz rám, ha már én bunkó módon sose írok vissza. ”
Jó vagy. Jó ember vagy. Ott van benned a jó. Ez a három mondat folyamatosan váltja egymást a fejemben. Ezeket mindig ő mondta nekem. Hihetetlen volt a látása. Ő látta azt, amit más nem. Tudta, hogy valójában ki vagyok, mi vagyok és ezért szeretett. Nem a képért, amit a világnak mutattam, hanem amit titkoltam, amit csak ő látott. Ő az igazit szerette, nem a képmást. Ő ehhez ragaszkodott, ezért küzdött. Ordítva, sírva, csapkodva, vádolva. Szeretett. Én is szerettem. Hirtelen kaptam egy embert, aki képes volt mindent felülírni, megváltoztatni. Mégsem volt soha szerelem.
Kép forrása: pexels.com
“Te nem vagy szörnyeteg. Ezt csak te hiteted el magaddal. Balázs, te jó vagy. Jó ember vagy. Ott van benned. Bezárod. Jobb neked, ha elhiszed azt, hogy ez nem létezik. Annyira tudsz szeretni, tudsz igazán nyitott lenni. Szeretsz, mert mindig aggódsz, ha tehetnéd, télen három sapkát húznál a fejembe, négy zoknit a lábamra és földig érő kabátot adnál rám. 3 óránként tolnád elém a kaját és mérő kancsóból néznéd, hogy mennyit ittam. Esténként 5 percenként takarnál be nyakig és néznél, hogy jól alszom e. Mi ez, ha nem jóság? “
Nem tudom, mi van vele. Nem tudom, merre jár. Nem tudom, hogy van. Nem tudom, mi lenne, ha újra látnám. Jól van? Minden rendben? Tud aludni? Nincs rosszul? Szomorú vagy boldog? Semmit sem tudok. Hallgatunk újra. Jók vagyunk benne. Mások napokig, hetekig nem beszélnek. Mi már mesterek vagyunk, mi évekig képesek vagyunk mélységesen hallgatni. Nem lépek és ő sem lép. Magunkba fordulunk. Hordozzuk a nekünk szánt zsákban életünk közös történetét.
Magdi, ugye jól vagy? Ugye boldog vagy azért? Nagyon haragszol rám?
…..
2023. július 26
Hiányzol Balázs… Nincs, aki este nyakig takarjon. Nincs, aki megkérdezze ettem e aznap és, hogy ittam e eleget. Nincs, aki szónokoljon a dohányzás káros hatásairól. Írom a naplóm. Mást nem tudok. Balázs… Mi már megint hallgatunk! Ez most így is marad?
Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás?
Gyere a facebook oldalra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: