Karcolások

Örök kérdés: Miért nem együtt?

Van egy téma, amiről nem sokszor esik szó kettőnk között. Néha felbukkan, de mint valami könnyed dolog, olyan hamar el is merül a sok téma közt. Valahol egy régi univerzumban talán komolyan gondoltuk egy darabig, de hamar lekanyarodtunk róla. Kettőnk dolga ugyanis más alapokon nyugszik és ezt mi már régen elfogadtuk. 

– Fantasztikus a környezetünk, hogy még ennyi idő után is megkérdőjelezik a kettőnk kapcsolatát – vetette fel egy álmos nyári délutánon Balázs, amikor is éppen nálam táborozott. 

– Sok ideje már, hogy ismerjük egymást. Igazán végig gondolhatták már volna, hogy ha felforrósodott volna a levegő, akkor mi éltünk volna a lehetőséggel… – elhúztam a számat, majd kuncogtam – Jó, igen tudom, egy távoli időszámításban már megpróbáltuk. 

A mai nagyon nyitottan gondolkodó világunk még mindig nem képes befogadni egy-két társadalmi felállást. Így a kettőnk kapcsolatát sem képesek másképpen értelmezni. Szentül meg vannak győződve róla, hogy mi bizony szerelmesek vagyunk egymásba, csak éppen nem látjuk a fától az erdőt. Pedig nem így van. Nagyon is láttuk az erdőt. 

Mi szeretjük egymást, de a “szeretlek” szó nálunk nem játszik. Nem mondogatjuk egymásnak. Nálunk ez egy olyan érzelem, fogalom, amit teljesen természetesnek veszünk kettőnk között. Más az értelme, másképp érezzük. 

Kép forrása: pexels.com

– Tudjuk, hogy mit és hogyan érzünk. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy mi is az a kapocs, ami kettőnket összeköt. Erős, stabil, gyengéd és szeretet teljes. Persze  tudjuk azt is, hogy ez néha elvitt minket más utakra, de bárhol is jártunk, tudtuk, hogy mi vagyunk és voltunk egymásnak. 

Balázs egy olyan ember az életemben, akit nem tud bárki pótolni. Tudom, hogy bár ezt ő maga sem mondja ki, de nála is így van. Ketten olyan felek vagyunk egymás számára, hogy a szeretet, a törődés, amit nyújtani tudunk, azt nem pótolhatja senki és semmi. A férfiakat, akik besétáltak az életembe ez megőrjítette. Mindenki azt a helyet akarta elfoglalni, ami az övé. Nem engedtem. 

– Lehet erős egy kapcsolat két ember között úgy is, hogy nem lángol a szerelem. Kapcsolódhat két ember össze úgy, hogy nem éreznek többet. Nem férfiként és nőként tekintenek egymásra. Nehéz ezt elhinni egy kívülállónak. Magdi, a mi kapcsolatunkat igazán csak mi láthatjuk, mert nem engedünk be senkit közénk. 


– Balázs, nem csak neked és nekem vannak falaink, hanem kettőnknek együtt is van egy hatalmas fal, ami mögé nem engedünk bepillantást. Nem férfiként tekintek rád. Egy embert látok, aki erős támasz a számomra. Egy olyan ember vagy számomra, aki előtt nem kell takargatnom magam. Nem is tudnám már. 

Kép forrása: pexels.com

” Magdi az a nő számomra, akinek soha nem mondtam el, hogy mit jelent nekem. Azt gondolom, hogy ő ezzel teljes mértékben, tisztában van. Tudom, hogy jól esne neki hallani ezt, de nem vagyok az a férfi, aki kimondja a teljes igazságot. Azt gondolom, hogy a tetteim többet elárulnak, mint a szavaim. 
Nélküle fél ember lennék. Gyengébb, mint amilyen valójában vagyok. Az egység, amiben létezünk, nem működne ilyen intenzíven, ha egy párt alkotnánk. Sok minden más lenne és ezt egyikünk sem szeretné. Egy párkapcsolatban teljesen természetes, hogy a másik, akinek fogom a kezét az a szövetségesem. Ez egy amolyan kötelező dolog. Mi viszont szabadon dönthettünk erről, hogy ez így legyen. A szabadon való döntésünktől csak még erősebbek vagyunk. 
A nők az életemben, mind a pokolba kívánták őt. Szabadulni akartak tőle. Arra viszont nem jöttek rá, hogy minél jobban ellene vannak, ő annál jobban befészkeli magát a fejükbe. Emlékeztetve őket arra, hogy őt nem lehet csak úgy eltörölni. Nem akarom őt a feleségemnek, a gyermekeim anyjának, ahogyan ő sem akar férjéül, sem azt, hogy közös gyermekünk legyen. Egymást akarjuk a kötelező körök nélkül. Felépítettünk valamit ezek nélkül is, ami összeköt bennünket, még akkor is, ha ez nem látható, kézzel nem fogható. Pontosan ezért nem vagyunk együtt és nem is törekedtünk rá sosem a hosszú idők alatt.”

 


Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás? 

Gyere a facebook oldalra! 

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!