Bele kezdhettem volna a fejemben egy néma monológba, ami soha nem jutott volna el fülekig. Inkább a kimondást választottam. Vártam a kávézó teraszán. Lustán kavargattam a kávét és közben figyeltem a körülöttem rohanó embereket. Melegen sütött a tavaszi nap. Élveztem. Kellemes virágillat lengte be a macskakövekkel kirakott sétáló, eme eldugott kis részét. Szép idő volt… Tovább »

Kora tavaszi este és mi sétálunk a tóparton. Annyi minden köt minket ide. Csendesen battyogunk egymás mellett. Jó pár perce fogja a kezünket a néma csend. Mindketten mélyen a gondolatainkba merültünk. Némán jelez felém, hogy üljünk le egy padra, arra, ami már jó sok beszélgetésünket, mosolyunkat, könnyünket magába nyelte.  – Annyi minden megváltozott. A világ,… Tovább »