Karcolások

Esélyek

Beléptem a konyhába. Éreztem a cigaretta füstöt. Nem akartam jönni, de a lábaim hoztak előre és mégis itt vagyok. Fájdalmas némaság. Nem köszöntem. Ő sem. Leültem vele szembe és levettem a kabátom. Vártam a monológot. 

– Hibáztam… Annyi esélyt kaptam tőled, hogy helyre hozzam és egyszer sem éltem vele… Tessék, és itt van! Elteltek az évek és nekem ennyi idő kellett, hogy beismerjem, hogy hibáztam. – kezdte el mondandóját és újra rágyújtott. Nem tudom hányadik szálat szívta, de láttam, hogy lelkileg a padlón van. 

Némán ültem vele szembe. Vártam a folytatást. Nem kellett beszéljek. A szememet nézte, a tekintetemből próbált a válaszra rájönni. Én csak ültem és néztem. Végül én is rágyújtottam. Folytatta. 

– Tudtam, hogy mit csinálok. Tudtam, hogy mit kockáztatok, hogy egyszer ellenem fordulsz, és végleg eljutunk arra a szintre, hogy már nem tudom visszahozni mindazt, amire lett volna lehetőségem. Igen, azt mondtam, hogy neked jobb lesz. Nem lett jobb. Kifordultál önmagadból, falakat építettél és minden bizalmadat kinyírtam az emberekből. Nem te voltál a gyilkos, hanem én. Én nyírtam ki azt, aki valóban lehetnél. Egyetlen rossz döntésemmel döftem bele a kést. 

Kép forrása: pexels.com

– Miért hívtál ide? 

– El akartam neked mondani, hogy mit érzek. Én megismertem a személyedben egy embert, akire azt lehet mondani, hogy szikla szilárdan áll az ember háta mögött. Ott voltál mellettem minden fontos pillanatnál és löktél előre. Bár már nem beszélünk, de még érzem, hogy itt vagy. A szavaid még itt csengenek a fejemben. Visznek előre az életben. Tudom, hogy amikor kételyeim vannak, akkor te azt mondanád, hogy ne legyek gyökér és vágjak bele. Ne szarjak be, hanem csináljam és vállaljam. Én most vállalom, hogy elrontottam. 

– Én megadtam neked mindent. Lehetőséget, hogy helyre hozd. Utoljára tettem egy ígéretet, hogy ha még egyszer eltolod, akkor nem lesz több esély. Vége. Egyszer ki kell szállni a körhintából. A lelkem nem bírja az érzelmi ingadozást, amit veled kell átéljek. Nem teheted meg velem, hogy amikor éppen rossz, akkor velem vagy, ha pedig jó, akkor nem. Ezt nem teheted, hogy ki és be sétálgatsz az életemben. Döntsél! Mit akarsz? Velem vagy nélkülem? 

Kép forrása: pexels.com

Már nem tudtam sírni. Régen sírtam, de már nem megy. Ettől még ugyanúgy fájt és éreztem, ahogy a sebeimből ömlik a vér. Éreztem, ahogy ropog a lelkem, hogy újra összetörik valami legbelül. Sose felejtem az estét, amikor valami végleg meghalt bennem. Fájdalmasan roppant egy nagyot. Megkönnyebbültem, de mégis sajgott. Most pedig itt ültem vele szemben. Sokat vártam ezt a pillanatot. Azt hittem, ha kimondja, akkor jobb lesz, de csak jobban fájt és nem tudtam mit tegyek. Erősnek kellett legyek. Vagy végig én voltam az erősebb? 

– Szeretném, ha mellettem lennél, ha jönnél velem az úton. Nem csak lélekben akarom érezni, hogy ott állsz a hátam mögött, hanem el is akarom mondani, hogy tényleg így van. 

– Balázs… – elővettem egy darab fecnit a táskámból. Ráírtam valamit és átadtam. Felkeltem a székből, felöltöztem és elmentem. Tudtam, hogy a cetlit bámulja. A cetlit, amin a következő állt, amit egy este már mondtam neki:

” Kell az esély? Vedd el! Ne baszd el! “


Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás? 

Gyere a facebook oldalra! 

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!