Ellened fordulva

Egykor mi nagyon szerettük egymást. Egykor nagyon erős kötődés volt köztünk. Egykor azt hittük, hogy ez velünk nem történhet meg. Most mégis itt álltunk az utcán. Egymással farkas szemet nézve és mindaz, ami volt, eltűnt.

– Hülye helyzet ez… Végig gondolni, hogy mi volt és, hogy most mi van. Megdöbbentő téged látni, hogy régen mennyire jó hatással voltam rád, most pedig képes vagyok egy tomboló fúriát kihozni belőled. Hogy történhetett ez meg? – kérdezte miközben a cigarettáját kereste a táskájában. 

– A képlet nagyon egyszerű! Egyszerre vagyunk képesek mi emberek a nagyon jót és a nagyon rosszat kihozni egymásból. Nem hülye, hanem inkább szomorú az a tény, hogy két ember, akik régen olyan nagyon ragaszkodtak egymáshoz, most ott ütik a másikat, ahol érik. Szomorú és fájdalmas. 

Néztem a mozdulatait. Még mindig a cigarettáját kereste. A belső zsebében lesz, de ő mindig elfelejti, hogy odarakja. Nem szóltam, hagytam, hogy keresse. Én már rég szívtam a füstöt. A tekintetem üres volt, a lelkem pedig tombolt. 

Kép forrása: pexels.com

– Elkeserítő látni, ahogy a szemed láttára fordul ellened az az ember, aki annyira szeretett, hogy a világot felforgatta volna érted. Most képes lennél a szememet is kikaparni, ha nem lenne önuralmad és nem várakoznánk itt. Te is vársz valakit és én is. Csak ez tart vissza, hogy ő ne lássa ezt az oldalad. Félsz, hogy ha meglátná, megijedne. – s ekkor végre ő is rágyújtott. Megváltás volt neki az első slukk. Tele van fesztüllséggel. 

– Valóban elkeserítő, mint ahogyan az is, hogy milyen hamar elillan a bizalom és a hit, amiben szikla szilárdan hittem. Bíztam benned és hittem neked. Nem voltak kétségeim felőled. Most viszont csak ez van. Iszonyatos harag van bennem. Ekkorát még életemben nem csalódtam, mint benned. Így még nem vágtak pofán. Fantasztikus a képességed! Bámulatos, hogy te is mire vagy képes! Egyik percről a másikra lerombolni mindent. Ehhez tehetség kell kérem szépen! 

A gúnyos mondataim marták a lelkét. Soha nem beszéltem így vele. Soha nem emeltem fel a hangom és nem bántottam. Most sem bántom pedig tudnám. Erős kártyák vannak a kezemben és, ha nagyon akarnám, akkor tönkre is tehetném, de nem teszem. Megtartom őket magamnak. Én nem akarok olyan lenni, mint ő. Nem tudom eldönteni, hogy melyikünknek fáj jobban. 

– Lassan kijönnek… Felesleges erről beszélgetnünk. Túl vagyunk már azon, hogy megpróbáljuk helyre hozni. Ezt már nem lehet. Úgy eltoltad a végére, hogy végérvényesen meghalt valami kettőnk között. 

– Köszönöm, hogy nem haraptad le tőből a fejem! Pedig megérdemelném. Akkora baromság az, ami miatt ellöktelek magamtól. Nem gondoltam át… Csak magamra gondoltam...Arra nem, hogy neked mekkora fájdalmat okozok. Igazad volt… – de nem fejezte be, mert a két ember, akire vártunk éppen felénk jöttek. 

Kép forrása: pexels.com

Beszálltam a kocsiba. Rá se néztem. Bekötöttem magam és elindultunk. Csengtek a szavak a fejemben. Igazam volt. Kimondta. Igazam volt abban, hogy egy önző, gyáva dög és nem képes a másikat nézni. A mai napig beszélhetnénk, de már nem beszélünk. Két idegen lettünk, akik feszülten állnak egymással szemben és a sebeinket gyógyítgatjuk. Már, ha begyógyulnak egyszer. Az enyémek még mindig száz oldalról véreznek. Egyszer majd hegek lesznek… Egyszer biztosan. 

Tetszett a történet? Kíváncsi vagy, hogy hogyan megy ez a két fiatal lélek tovább? Együtt vagy külön vagy egyszerűen csak érdekel, hogy mi lesz a folytatás? 

Gyere a facebook oldalra!